Hammer Gel vs. hydrogél – cukorsokk helyett okos energia, divat helyett élettan

Mi az a hydrogél, és miért lett ekkora divat?

A „hydrogél” ötlete pofonegyszerű: vegyünk egy gélt, hígítsuk fel több vízzel, tegyük nagyon könnyen lenyelhetővé, és ígérjük meg, hogy futás közben nem kell külön kortyolgatni. A valóságban ez többnyire annyit jelent, hogy a tasakban jó sok fruktóz és glükóz úszkál savanyítókkal és zselésítőkkel (például gellan gum), kellemesen folyós állagban. Megítélésben ez kényelmes, az intenzív terhelésnél pedig sokaknak „barátibb” érzés, mert a hígabb oldat gyorsabban hagyja el a gyomrot. Csakhogy van egy mellékhatás, amiről kevesebb szó esik: amikor egy ilyen tasak „megérkezik”, a gyomrod hirtelen nagy adag egyszerű cukrot kap. Ez a gyors cukorbeáramlás vércukorhullámot idézhet elő, ozmotikusan megterheli a gyomortartalmat, és a komfort mögött könnyen ott lapul a puffadás, a „lötyögő” érzés, az émelygés vagy a váratlan tempózuhanás. A több víz önmagában nem okos hidratáció: az energia és a folyadék ilyenkor össze van kötve, nem tudod külön szabályozni, mire mennyi kell. Hűvösben könnyű túl sok folyadékot bevinni vele, hőségben pedig úgyis innod kell még külön – vagyis elveszett a „csak kibontom és megyek” varázsa.

Mit csinál máshogy a Hammer Gel?

A Hammer Gel alapja a maltodextrin, egy komplex szénhidrát, ami egyenletesebben és kiszámíthatóbban szolgáltathat energiát, mint a fruktóz–glükóz koktélok. A különbséget már a szádban érzed: a nyálban lévő amiláz enzim az első kortyban elkezdi bontani a maltodextrint, vagyis ha nem azonnal „lehajtod”, hanem néhány másodpercig hagyod dolgozni a szádban, az előemésztés már úton van. Ez egyrészt gyors energiaérzetet adhat, másrészt kevésbé terheli hirtelen a gyomrot. A Hammer filozófiája ehhez illeszkedik: az üzemanyagot, a folyadékot és az elektrolitot külön kezeled. A gél adja az energiát, a vizet külön iszod az adott hőmérséklethez és izzadásodhoz igazítva, az elektrolitot pedig célzottan pótolod. Így mindhárom elemet finoman, függetlenül állítod be, nem kényszeríted a gyomrodra egy fix, mindent-egyben „koktélt”.

Miért baj, ha egyszerű cukor a főszereplő?

A fruktóz és a glükóz gyors, könnyen „felpattan” a vércukor – és ugyanilyen gyorsan vissza is eshet. Rövidebb erőfeszítéseknél ez néha elfér, de állóképességi terhelésnél az a cél, hogy az energia érkezése egyenletes legyen, a gyomor pedig nyugodt maradjon. A hydrogélben az egyszerű cukrok híg oldata pillanatok alatt a gyomorba jut, hirtelen ozmotikus terhelést okozva. Ez a „cukorsokk” nemcsak közérzetben rossz, hanem teljesítményben is: a fel-le hullámzás ritmust tör, koncentrációt vesz el, és növeli az emésztési panaszok kockázatát. Ezzel szemben a maltodextrin fokozatosabb glükóz-leadást tesz lehetővé, és mivel már a szájüregben elkezd bomlani, kisebb az esélye annak, hogy a gyomorba egyetlen nagy cukorgombócként csapódjon be.

„De nekem a hydrogél könnyebben lemegy.” – erre mit mond a Hammer?

Érthető az élmény: a híg, savanykás, zselés anyag tényleg könnyen csúszik. A kérdés az, hogy cserébe mivel fizetsz. Ha az energia és a víz mindig együtt érkezik, elveszíted a kontrollt. Hűvösben indokolatlanul sok folyadékot iszol az energiáddal együtt, melegben pedig még külön innod kell, tehát a „kényelem” fordítva sül el. A Hammernél a komfortot nem a gél felvizezésével, hanem a helyes koncentrációval és időzítéssel érjük el. A trükk egyszerű: a Hammer Gelt a szádban „aktiválod” néhány másodpercre, ráiszol egy korty vizet, és az órán belüli folyadékmennyiséget az időjáráshoz igazítod. A test ezt szereti, mert nem kavarunk mindent egybe; az emésztés tempója így marad optimális.

Miért nem gyárt a Hammer hydrogélt?

Mert ütközik azzal a rendszerszintű megközelítéssel, amit az élettan diktál. Ha a gélbe sok vizet tennénk, összekötnénk az energiát a hidratációval, és azonnal elveszne a finomhangolás. A valóság terepen (különösen hosszú, változó körülmények között futó versenyeken) ez hátrány: vagy túl sok folyadékot viszel be az energiával együtt, vagy túl keveset – mindkettő rontja a gyomorkomfortot és a felszívódást. Emellett a hydrogél-textúrához jellemzően technológiai segédanyagok is kellenek; a Hammer célja ezzel szemben egy egyszerű, tiszta receptúra, hozzáadott finomított cukor, mesterséges édesítők, színezékek, aromák és sűrítőanyagok nélkül. Nem „labortrükkben” hiszünk, hanem a külön szabályozható energia–folyadék–elektrolit háromszögben.

Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban, amikor számít?

A rajt előtti fél órában jöhet egy adag Fully Charged és egy adag Endurolytes vagy Endurolytes Extreme, hogy az első percekben stabil legyen az energiaérzet, a véráramlás és az elektrolit-egyensúly. A pályán az óránkénti energiabevitel a legtöbb sportolónál 120 és 160 kalória között működik jól; nagyobb testtömeg vagy magasabb intenzitás esetén – különösen 85 kilogramm felett – a 160–240 kalória közötti tartomány a reális. A folyadékot az időjáráshoz és az izzadásodhoz igazítod, jellemzően fél és majdnem egy liter közötti sáv helyett maradj a biztonságos 500–800 milliliter óránkénti tartományban, és ne lépd túl a 850 millilitert. Az elektrolitot az Endurolytes termékcsaláddal hangolod; melegebb időben és „sós” izzadásnál többre lesz szükséged, hűvösben kevesebbre. Három órán túli terhelésnél a Perpetuem átveheti a fő energiaforrás szerepét, így továbbra is külön marad a víz és az elektrolit, miközben az energiaszint folyamatos.

A „nyammogás” tudománya – apró trükk, nagy hatás

A Hammer Gel egyik alulértékelt előnye, hogy a maltodextrin nem vár türelmetlenül a gyomorra: már a szájüregben elkezd bomlani az amiláz enzim hatására. Ha a tasak tartalmát nem egyetlen mozdulattal küldöd le, hanem hagysz neki néhány másodperc „előjátékot” a szádban, majd kortyolsz rá vizet, az energia beérkezése gyorsabb és „kulturáltabb” lesz. Ez a módszer különösen akkor hálás, amikor magas pulzuson mész, a gyomor lomha, és minden korty számít. Sportnyelven: kevesebb dráma, több watt.

Mi marad a végére, ha lehántjuk a hype-ot?

A hydrogél kényelmes, de az ára többnyire az, hogy sok fruktóz és glükóz egyszerre zúdul a gyomrodra, és ezzel kiszámíthatóan nő a cukorhullám és a kellemetlen emésztési tünetek esélye. A Hammer Gel ezzel szemben komplex szénhidráttal, a szájüregben induló előemésztéssel és külön kezelhető víz–elektrolit stratégiával dolgozik, ezért az energia leadása egyenletesebb, a szabadságod nagyobb, a gyomrod pedig hálásabb. Ha hosszú távon gondolkodsz, ez nem finom különbség, hanem a teljes futásod vagy bringád ritmusát meghatározó előny. Másképp fogalmazva: fuss te, ne a vércukrod. És ha mosolyogni is marad erőd a frissítőponton, akkor érted, miért nem gyárt a Hammer hydrogélt.